Pünkösd szombatján egészen későn értünk haza barátainktól a faluból, s a két nagy rávett, este nézzük meg, vannak -e már szentjánosbogarak.
Ráálltam, amíg a kicsik elaludtak ők olvashattak zseblámpával a takaró alatt az emeletes ágyukban, s negyed 10 után elindultunk. Matyi bealudt, megébredt ugyan a kérdésemre, csatlakozik -e hozzán, de inkább aludt tovább, úgysem biztos, hogy látunk egy-két egyednél többet.
Fefe kollégája, Hegyi Zoli délután éppen nálunk járt, létrát kért a denevérodúk megtekintéséhez, ellenőrizte a park béli kolóniákat.A Kutatóházban éjszakáztak, felfigyeltek settenkedésünkre, s Zoli lelkesen mutatta a friss fotókat, s azt, hogyan ölelik szárnyukkal a denevéranyák egy szem kicsinyüket.
Pannával elköszöntünk, s a mécsbogarak számlálásába kezdtünk. Egy tucatnyi egyedet számláltunk már a nagy platánnál, Panna két szentjánost is rejtett már a tenyerébe, mikor figyelmes lettem a sípoló hangokra. Ilyen élesen és szaggatottan csak a denevér sípolhat, de miért jön ennyire lentről a hang?
Megkértem örömittas leánykámat, hogy csendesebben vigadjon a mécsbogárrajzás felett, s a hang nyomába eredtem.
Az aljnövényzetből jött egyértelműen, már attól tartottam rálépek arra, vagy inkább azokra a sípoló Valamikre. A héten jött meg az új mobilom, első okos telefonom a sok buta után, ennek a zseblámpa funkciója most is jó erősnek bizonyult, rögtön meglett a sípolás tárgya: egy apró, csupasz denevér. S utána egy arasszal odébb még egy. Sípoltak kánonban veszettül.
Pannának még volt egy szabad tenyere, hát rögtön megfogta őket.
Kapaszkodtak s másztak volna nagyon, így a mécsbogarak már tova is röppenhettek, hogy két kézzel fogja az újszülött repülő emlősöket.
Hegyi Zoliék felé tartottunk, s ők már jöttek is szemben.
Este tízkor még utólérte egyik tudós barátját, aki eligazította a csapatot, még szopnak, egy-két naposak lehetnek, a denevértejet macskatápszerrel szokták pótolni hasonló esetben, de igen csekély az esély a túlélésükre. Az anyjuk nem jön le értük, nem baj, hogy megfogtuk őket, de segíteni nem tudunk.
Hazavittük a két kis apróságot. Pannáé jóval erőteljesebb volt, még a köldökzsinórja is rajta lógott, azt hittük vékony fűszál, s meg akartuk szabadítani tőle, akor derült fény a kilétére...
A piciny csukott szemű kölkök fotózás után visszakerültek a fa alá, ahová lepottyantak anyjuk hasáról, aki az első héten még így repül ki vadászni, csak utána hagyja ott őket a szálláshelyen.
Isten áldását és kegyelmét kértem rájuk, ennyit tehettem.
