Alkotó-délután

Két napja begyúrtam a mézestésztát. Két adagot, két különböző recept alapján. Ági barátném kölcsönadta kiszúróformáit, több igen szép formával. Előre elterveztük a gyerkekkel, ma délután végre nekiállunk, s sütünk, díszítünk.
De mire eljött az ideje, s a nagyok hittan után hazértek - s elmesélték útiélményeiket a megpilantott tíz fácánról, melyből három lány volt, a közelről megfigyelt őzről, a geoládáról, melyben Panna ajándékot cserélt - le kellett ülni, immár teli gyomorral, leckézni. S ekkor belémhasított, holnap van a leadása az önkormányzat által kiírt, általam megfogalmazott rajzpályázatnak, s még nincs beadható rajzuk.
Így elő a ceruzák és a megkezdett rajzaik, s órák hosszat alkottak.

Nekem semmi más dolgom nem volt, mint végig mellettük maradni, s lelki stabilitásukat biztosítani. Mert voltak kis tragédiák, főleg a nagylányom lelkében, melyeket fel kellett oldani ahhoz, hogy haladjon a nagy Mű. Mert szörnyű, mennyire nem tud arcot rajzolni, és fát se, és kövér ez a róka...
Megdícsértek, méltatták nagy teljesítményemet a ceruzák hegyezése terén.

Panna most A3-ra rajzolt, Matyi A4-esre. A leány végre elégedett, azt mondta ez élete eddigi legjobb rajza. Valóban sok szép részlet bújik meg rajta. Kedvenceim az utolsó pillanatban, a színezéskor faangyalokká alakított figurák az erdőben. A fenyő mögött vadles, onnan kukucskál egy kisfiú. A róka az angyalt tartja szemmel, a madarak hógolyóznak, a kis fakopáncs lezuhant , mert az angyal madáretetőjéből csent éppen, mikor a másik csintalan madár megdobta őt. Így most lent csemegézik, s megbújik ügyesen a róka elől. A földben sünök, borz és az elmaradhatatlan földigiliszta.
A mindkettőjük rajzán fellelhető fő alak nem is lehetne más, egy ilyen év után.
Kérték is, a blogot nevezzem már át, mert a tyúkok elmentek. Legyen Vukblog.

S miután a rajzok elkészültek, jöhetett a házi feladat.
Már a Szarvasi Arborétum mesepályázatán is mondták, nem lesz baj a fogalmazó képességükkel.
Matyi néhány szó helyes írásmódjának rögzítésére azt a feladatot kapta, hogy szője őket mondatba.
S mi juthat eszébe Matyinak a "dió" szóról?

Nem hagyta, hogy bárki belenézzen a füzetébe, míg meg nem írta...

Utolsó őszi délelőtt

Az egyik legjobb játékot játszotta ma csepp lányunk. Jövő héten már oviba megy, az egyik utolsó babázós délelőtt nyugalmával míg én palacsinta tésztát kavartam, ő boszorkányfőzeléket kevert. Majd elkerültek a fiókból a kanalak. Mindnek volt neve. S ő játszott, s mesélt, egy írólappal betakargatva kanálcsaládunkat.
De jó is kanalakkal családosat játszani! nem is volt régen, hogy én is ezt tettem. Kenderesen, a homokozóban...

Talán az utolsó őszi nap volt a mai. Reggel és délután-este esett az eső, szürke és hideg volt minden. De délelőtt, s kora délután pazar napsütés, csuda-színek csalogattak ki a szabadba. A falunaptár miatt úgyis fotóznom kellett még néhány épületet, hazafelé a parkon át sétálva a kicsikkel vízcseppekkel díszített falevelekben gyönyörködtünk az úton.

Az örök ifjúság forrása

Szeretem a szép könyveket. Azokat, aminek mondanivalója forrás.
A legkristálytisztábbak, melyek mindig felüdítik lelkemet, a magyar népmesék. Más népek szüleményei jól esnek, de kicsit megülnek, nehezen emésztődnek.
Már többször megfogadtam magamnak, mást nem is olvasok a gyerekeknek, csak magyar népmesét, abból is csak teljes mesét, rövidített, agyonrajzolt változatot nem.

Most az örök ifjúság forrását kérte a nagylány a régi háromkötetes, kékborítós Benedek Elek mesekönyvből.
Feküdtünk a nagy matracon egy kupacban, s békésen figyeltünk, hogyan jut el a legkisebb királyfi az örök ifjúság forrásához, s miként visz belőle egy-egy korsócskával az őt segítő három öregasszonynak és ősz édesapjának. Ők csak egy-egy kortyot isznak a vízből, s megifjodnak.
Matyi agya kereke rögtön be is indult, "-Remek, hiszen akor maradt még későbbre is, ha újra szükség lesz rá, megint kortyolhatnak."
S megint beretvaeszű húga rakja helyére a dolgokat: "- Az örök ifjúság vizéből elég egyszer kortyolni, örökké fiatalok maradunk!"

Juli-buli

A nagy barátnők szinkronban ökörködve.

Csajos délutánt tartottunk, s remekül éreztük magunkat. Szülinapon voltunk Juliéknál, s míg ők kedvükre kajláskodhattak, mi Klárival kibeszélhettünk néhány igazi, anyukás témát.
Panna egy hete az új iskolát rajzolja suliszünetekben. Azt, amelyikbe majd Julival együtt jár...

Tatai vadlúdsokadalom

Amióta apjuk Dinpis, készülünk, hogy mi is részt vegyünk rajta. Most sikerült, igaz éppen Fefe nélkül. S mivel ő egész napos képzésen volt, Nagyi Fókája négy személyes, mi pedig szabálytisztelőek, vonatoztunk egy jót.

Még a nap is majdnem kisütött néha, s mi élveztük a nagy kirándulást. Mert felkerekedésünknek komoly oka volt, s ez fűtött minket belülről rendesen, alig bírtuk fülig szaladó mosolyunkat elrejteni a gyerekek elől, akik mit sem sejtettek.

Matyi rajzolt pár hete: egy kis lilikről szóló meséhez, s pályaműve megfogta a zsűrit. A művészet nagyon szubjektív dolog, néha emlegetem is nekik, jó ha tudják.

Nincs mit szépíteni, mi ezt a képet befejezetlennek láttuk, de eljött a határidő, be kellett adni. De szeretem is, mert középen van benne élet, valahogy megmozdul.

Sok szépen kidolgozott színes rajz között az ő tusvonalai fogták meg Zsoldos Márton festőművészt, a mese írónőjét és a kiíró részéről Fefe főnöknőjét. Utóbbi a zsűrizés végén lepődött csak meg, a képeket megfordítva. A Dinpi, az MME és két kisebb természetvédelmi egyesület közös kiírása volt.
Matyival nem osztottuk meg előre a nagy hírt, így azt a tablókat megtekintve, a feliratokat olvasgatva tudta meg. Kedves jelenet volt hitetlen kis arca, ahogy többször újraolvasta.
A díjátadóról - önhibánkon kívül - lemaradtunk, de remek kárpótlásként Réka bemutatta Matyit Zsoldos Marcinak.

 Az izgalom kedvéért megmásztam velük a kilátót, ami számomra volt a leg adrenalin-növelőbb. Felfelé gyorsan haladtak, akkor azért aggódtam, mert ne mvártak be. Mikor a lefelé út került szóba Matyi javasolta, hogy egyesével vigyem őket le, mert tériszonyuk van. Persze Panna tiltakozott, ő csakis egyedül volt hajlandó elhagyni a magaslatot, amikor a csúcsról kinézve engem a lábazatnál látott.

Az állomáshoz volt egy nagy, fél órás futásunk. Vilmával a nyakamban diktáltam az iramot, bízva a pontos befutásban. Nagyi mosolyogva, de izomlázat jelezve rogyott le a vonat ülésére, miután alig egy percet vártunk a peronon.

S Bicskére érve, csomagjainkat és a gyerkeket magunk után húzva ez a jószág fogadott az aluljáróban. Utólag sajnálom, hogy léptéknek nem tettem mellé semmit, Matyi pedig azt, hogy nem hoztuk haza, ahogy akkor kérte. Igen termetes, úgy négy centis testű pókocska volt.

Hányódás

Elkapta őket egy vírus, s végilátogatta a csapatot. De őket szerencsére ez sem lombozza le, vívódásaikban is éles gondolatváltásokkal szórakoztatnak minket.
Vince esküvőjére - mely rórátéval egybekötött, gyönyörű, élő hárfa zenés szertartás volt, hajnali hattól fél nyolcig - már előző nap beérkeztünk a székes fővárosba, s a nagyszülőknél aludtunk. Befelé menet Panna volt éppen soron, az ő ölében volt a lavór, melynek peremét markolta is az úton többször rendesen.
Az Andrássy utat várva türelmetlenül, az alagút előtt Csongor megkérdezte, mikor megyünk már. Vilma hanyag eleganciával, félválról vetette oda: "Majd ha minden gomb zöld lesz!" Mi csak derültünk rajtuk, de Panna két öklendezés között sem hagyhatta ki: "Akkor sosem megyünk! Olyan nem lesz sosem, hogy minden lámpa zöld legyen, a piros, a sárga is..."

Majd ha tiszta leszek...

Legkisebbnek lenni jó. Ebben mindig biztos voltam. Én már csak tudom, hiszen legnagyobb vagyok a testvéreim között.
Vilmán is látom, teljes tudatában van helyzeti előnyének. Felmérte, s úgy döntött, nem érdeke még az oviba járás. S ha csak az kell, nem zavarja annyira a pelenka sem. Mert az egész család lelkesen magyarázza már hónapok óta, ha nem kell már a pelenka, és csinos kisbugyikban jársz, mehetsz végre Csongorral az oviba. Kecsegtető, nemigaz?
Mikor Keresztanyám itt járt kibújt a szög a zsákból. A kérdésre: "Mikor mész majd oviba Vicus?", halk válasza az volt: "Majd ha tiszta leszek..." Mindig érdekesebb, amiről a felnőttek csevegnek. S ha más szülő kérdezte, tényleg elhangzott néha, majd ha szobatiszta lesz a kisasszony.

Decemberben szorul a hurok, megállapodtunk, akkor kezdi a közösségi élethez szokást. Így próbálkozom. Tegnap csak egy váltás ruhára volt szükség, de azt bizony nem volt elég kiöblíteni. A vétkesre bíztam, s ő lelkesen mosta.
Elrettentésnek szántam, de annyira élvezte, hogy abba sem akarta hagyni.
"Jó az anya, jót akar. ..."

S mit tesz a leány egy nappal később?
Széles pingvinléptekkel jön elő délelőtt, játékát megszakíta a gyerekszobából, csicsergő hangján énekelve: "Anya, megyek kimosom a bugyimat!"

Ki nevel kit? ezen gondolkozom...

Isten Veled Dédi!

Elengedted a kezünket.
A mi Piri Mamink sosem állhatta, ha fényképezték. A leglehetetlenebb módokon is kivágta magát a papírképekből, melyeket kapott. Egy képet szeretett csak magáról, amit mi csináltunk. Egy tükörbe tekintőset.
Ez kint lóg nála a szobafalon.
Pedig mi szépnek találtuk csuparánc arcát, dolgos kezét, mellyel 92 évesen is horgolt és kertészkedett.

Isten Veled Dédi!

Nem feledjük gondosan, három rétegbe becsomagolt ajándékaidat, s kis címkéidet, üdvözlőlapjaidat, melynek képeit szeretettel válogattad, s cirkalmas, recegtetős, gyönyörű kézírásodat sok kis lapocskán féltve őrizzük!

Két hete elesett odahaza, mikor Ági éppen nem volt otthon. Kórházba került, combnyaktöréssel. Orvosai vívódtak, műthető -e, a szíve miatt aggódtak, kisebb szívinfarktusa is lett az esés után kicsivel. Szerdán döntöttek, nem műthető, hamarosan hazaadják. Szombaton békében, szépen elaludt.
Nem bírta volna a tétlenséget, az ágyhoz kötöttséget.
Aznap mi is bent voltunk Pesten, Mamáéknál. A Födtani Intézetbe készültem a két naggyal, Fefe ott dolgozott a Földindulás nevű rendezvényen. Elaltattam a kicsiket, hajnalban esküvőn voltunk, erős alváshiányuk volt. Amikor megébredtem, s készülődni kezdtem, egyre nyugtalanabbá váltam. Pár perc alatt döntöttem, Mamát felébresztettem: indulok, meg kell látogatnom a Dédit.
Nagyi és Ági amióta kórházba került, végig mellette voltak, amikor csak engedték. Akkor is. De telefon nem volt náluk, ebben a két napban "véletlenül" otthon maradt. Hosszú volt az út a városon át, s Fefe rosszul igazított útba a kórház területén. Húsz percet vártam, míg a nővérek útba igazítottak, melyik épületbe kell mennem. Éreztem, hogy nem véletlen, egyben lényeges percek...
Amikor megtaláltam a szobát és csendesen bekopogva benyitottam, lányai imádkoztak ágya felett. Nem sokkal előtte ment el... Már úton voltam, de elkéstem.
Nagyi meghatottan mesélte, tudta, hogy aztt szeretné, ha csak Ági lenne mellette az átlépés perceiben. Éppen mosdóba ment, már a kilincsen volt a keze, mikor arra gondolt, Ági milyen éhes, s a büfébe ment. Ezekben a percekben távozott. Ági a jöjj Szentlélek kezdetű dalt dúdolta neki éppen...

Magam is biztos vagyok benne, a lényegi pillanatban megválasztjuk, ki legyen mellettünk. Én Maminál és Fricinél is a kicsit későn érkező szerepét kaptam.

Téli bunda

Hamar jön a szürkület, s a fények sem olyan melegek már. Nehezebb így a fotózás.
Vuk egyre őszül, télire váltja bundáját.
Készítjük neki az eledelt, s ha a macskák meg nem előzik, ő jön és eszik is.
S ha megszomjazott, irány a tó.

Felkerült a vakolat, lekerült a gipsz

 A nappali legnagyobb felületű fala felújításra került!
Mivel ebben a tartófalban csatlakozik a lakás és az előtér, a "H" egyik szára és összekötője, a födémben fent dilatáció van. hol is áztunk volna be legtutibban, ha nem itt, a hosszú tetőtlenségben?
Sokszáz liter vizet ivott ez a fal, s a kiválasztása lassú...
Egy hónapja elpakoltunk előle minden bútort, kicsit összébb húzódtunk, s ő fellélegezhetett, mert lebőrradíroztam a színesedő felületet.
Száradt-száradt. Majd jött Attila, leverte a vakolatot, kivette az évek alatt feleslegessé vált csöveket, ejtőket és felszállókat egyaránt, befalazta a lyukat, s kivéste másutt, készülve a majdnai nagy ajtóra, elrejtve annak áthidalóját. S végül jött a vakolás.
Van egy szép, igazi egyenes falunk a lakásban!
Jól szárad, hamarosan glettelhetjük, s festhetjük.

A dolgok folyamatosan átalakulnak, születnek s meghalnak.
Szétszereltük a régi fahintát, de megtartottuk a golyóit. Már azért a pár óráért is megérte, amit utána a kicsik játszottak vele, de jövőjük már a fejemben megszületett... Remélem a tettig is eljutok.

S kisasszonykámról lekerült három hét után a gipsz! Bár röntgenezték, nem láthattam a felvételt, így összehasonlítani nem tudom. Az orvosok büszkén ráírták, kinyomtatták... összeforrt a csont. Remek! Igaz meg se repedt, csak hajlott, s most is ugyanolyan ferde. Szegénykém jobb alkarja igencsak girbe-gurba. Sokakkal konzultálva egybehangzóan nyugtattak: kiegyenesedik, ahogy nő. Úgy lesz!

Nappalink
Nyuszifül barátném képe.
Ebbe benne van minden...

Faluünnepélyek

Ez a hónap bővelkedett faluünnepben és eseményben. Most zárom ebben a hónapban a harmadik lapszámot, készült a novemberi és decemberi között félúton egy ünnepi, Orvosainkról szóló kiadvány is.
Az óvodában is hivatalos fotóssá váltam ,az oviolimpia és a bábszínházi előadás után szaladhattunk versmondó versenyt is dokumentálni.
A nagyok idén elkezdték a suliban a néptánc tanulást, megvolt az első fellépésük is.
Megvolt az első leckém keményítésből is, egészen jól vettem. A néptáncos ruha gyönyörű esésű lett, a kölkök pedig mosolyogva, szépen, fegyelmezetten ropták.

Márton napi szavalóink

Iskolájuk hagyományosan megrendezett Márton napi szavalóversenyére Matyinak egy Kányádi Sándor verset választottunk, ő és én. Az erdő csendje neki való, benne él, ismeri. Komoly vers.
Élesben nem sikerült úgy előadnia, ahogy tudta, kimaradt az elejéről egy versszak, s ez zavarba ejtette, elsiette. Harmadik lett az osztályából.
Panna Zsémbes Zsófi ébredését választotta. Amint kinyomtatva megkapta, két-háromszor elolvasta (!), s már fújta is kívülről. Pedig nem rövid vers. Neki való volt teljességgel, a maga felgmaságával, dirigáló kiskamaszságával remekül tudta előadni. A versben szereplő ruhadarabokat is sikerült beszerezni időben, Mama és Eszter együtt indult hadjáratra a rakott ünneplő szoknyáért.
Nagyon megviselte,  hogy második lett. S nem csak őt. De annyi elismerést, mint a többi szülőtől, s osztályfőnökétől kapott, nem kapott volna úgy sem, ha továbbjut a kistérségire. Vigasztalásul egy osztályfőnöki dícséretet is bezsebelt vele.
S így fontos leckét is kapott a nagyok életéről: a szubjektivitásról és a lobbikról.

Nagycsaládi derültségek borult időkben

Szomorú időjáráskor a legjobb társasjátékozni. Szerencsére felszereltük már magunkat remek együttjátszós táblásokkal, mindenki talál kedvére valót.

András öcsém-bátyám 14 hónappal követett engem, s kitúrt egykeségemből. Istennek hála! Ovis korunkban egykedvű büszkeséggel viselte, hogy a születésnapján az egész országot fellobogózzák a tiszteletére. Néha meg is jegyezte, akinek jár, annak jár. azóta fordult a történelem kereke, s november 7-e újra nem piros betűs nap, de ez nem viseli meg. A mi családunkban az marad mindig. Feleségét is ehhez kapcsolódóan ismerte meg. Bildó 5-ei, közös baráti társaságuk kettejüket együtt, 6-án ünnepelte. Ekkor jöttek össze.
Mama ilyenkor két tortát süt, s az egész család dőzsöl, s tusakodik magában a kiadós ünnepi ebéd után, melyikőjükével kezdjem?
Mert nem kérdés, mind a kettőt meg kell kóstolni...

Ősz-csodák

Az őszi kert apró csodákkal teli.
A behordandó fakupac alól csigatojásokkal teli "fészek" kerül elő, a NagyKőris szinte egyszerre dobja le lombját, s egy éjszaka alatt Nagyi házának tetejét vastag sötétzöld lombpaplan lepi el, s a gyerekek új kuckója felé tekintve megmosolyogtató csendéleteket találni.
S miután megláttam ezeket, és kigyönyörködtem magam bennük, cselekedni kell gyorsan, jön az esős időszak, ideje felkészülni rá!

Hát felnőtt... és visszajött...

Aggódtunk Érte és vártuk.
Augusztus 20 óta nem láttuk, csak néha sejtettük, itt járt.
Az első bíztató jel - Isten nyugosztalja - Prilán eltűnése volt.
A nyomokat fellelve már csak az volt kérdés: idegen vagy szívünknek kedves falta -e fel?
Néhány napja esténként fel-fel bukkant, de a bizonyossághoz kellett végre a nappali fény.
Mikor Panna beviharzott délelőtt, hogy itt van, nagyon büszke voltam rá, hogy kibírta és előre engedett.
Cserébe utána nem avatkoztam bele, mikor megkergette a szántón...

A lompos farka most épp akkora lehet, mint az egész róka, mikor először láttuk.
Megnőtt, téli bundát növesztett, a háta sokat őszült, s a pofájáról is eltűnt az ártatlanság.
Már csak egy nagy rejtély foglalkoztatja a családot.

Vuk kan róka vagy, vagy egyszer elhozod hozzánk a kölykeidet is?
Akárki is vagy, mi az utóbbit vájuk Tőled... Nagyon.