Szavalóink

Csongornak verset keresve Szabó Lőrinc legye jutott eszünkbe. Először berzenkedett: -"Szegény légy, jajj, neee! Ez szörnyű!" De hamar beletörődött, s nem kerestetett velünk újat. Panna is könnyen ráállt a vers párjára, a Rádióra, Matyi éppen elhavazva, nagyon nyúzottan ült a vacsoránál, hát megkegyelmeztünk, s elővettük Kányádi bácsi Hallgat az erdőjét, amit szavalva egyszer régen megfeddtek minket, korai még ez neki.

Végül két Halász szavalt, Matyit legyűrte a tüdeje, s itthon pátyolgattuk.

Csongor 20-as sorszámmal került sorra, s éreztem magamon a nagy meghatottságot, hogy az annyiszor suttogó, félszeg legény csak kiperdül a tömeg elé, s jó hangosan, határozottan belekezd. Kicsit hamarabb túl akart esni rajta, mint ideális lett volna, de a hangulatot átadta, a közönség nevetett.
Panna mint 37-es versenyző, csapzott hajával - hiába kötöttem lelkére, a reggeli hajfonásnál, ki ne bontsa - nagykamaszosan letudta a feladatot, ahogyan általában az iskolai eredményeit hozza, kis erőbefektetéssel, de biztosan.

Ildikó tanárnőnk Csongor kis osztálytársával, a szavalatokat hallgatva.

Csongor végül 3. helyezést ért el az 1-2 osztályos korcsoportban, ami nagyon lelkesítette, főként, mert egy nagyon klassz jutalomkönyvet is kapott, amelynek olvasásába már a buszon hazafelé belefogott.

Pallasz Athéné a háremhölgy...

Első gondolata a hiúz volt, mert Panna téli füles sapkáját mindenképpen szerette volna ő is hordani kicsit. Ám a hastáncosnő ruhák keresgélése közben rálelt egy gyöngyhímzéstől roskadozó anyja-méretű fölsőre, s lecsapott rá. Ebben olyan vagy, mint egy görög istennő! - jött a felismerés, s már csak a részletek voltak hátra.

S mivel viselni is méltóságteljesen tudta, ő lett családi utolsó ovifarsangunk jelmezversenyén a második helyezett.

Jutalma hatalmas szőlőszemek és banán volt, bátyja jót mulatott, hogy csak a pontos nevére hallgatott, s mint Pallasz Athéné vonult ki érte.

Az  óvodában minden csoport előad egy külön produkciót, amihez együtt öltöznek be. Idén Vilmáék háremhölgyek és török basák lettek. Bár sosem viselkedik így, most minduntalan rám szólt, nem fényképezhetem. Ha mi néztük, nem is mozgott, csak bebújt valamelyik társa mögé. A sportcsarnok szokásos január végi légkörére gondolva három réteg ruha volt rajta mindenhol, s ő volt az egyedüli, akinek valóban csak a szeme látszott ki. Mégis.

Szent Margit legendájának megélése

Tudtuk, hogy ő lesz Margit a megemlékezés alkalmára készülő műsorban, s hogy szükség lesz régi fehér lepedőre és hullámcsattokra, de mást nem árult el előtte. Már hétvégére igen gyanús volt, napok óta miért visszafogottabb és magába forduló. A jobb szeme begyulladt, magamban ezzel indokoltam csendes elvonulásait. Két nap kellett, míg észrevettem, a szeme gyulladását nem vírus, hanem saját szempillái befelé fordulása okozza, egy "tincsnyi" hosszú pilla a szemzugban sanyargatja a szemét...

Amikor a Magyar Hagyomány Műhely Szokásjátékait éltük meg hónapról-hónapra felnőttként, sokszor elhangzottak történetek, milyen az, ha egy gyermeknek van lehetősége megélni életminőségeket, ősi történeteket, szertartások keretén belül. Az elvet szépnek találtam akkor is, most egy nagyobb közösségben valóságosan is átélhettem, ahogy a szereplők megélik Margit legendáját.

A tornaterem fényei állandóan változtak, csodálatosan világítva meg a történetet. A képek fényein nem változtattam, így, ilyen erőteljes fény-árnyék játékkal rögzítette őket a fényképezőgép.
A lányok gyönyörűen, korukat meghaladó komolysággal és érettséggel énekeltek számos csodaszép egyházi éneket, a hétköznapokban vihogó, kajla kiskamasz osztály a vastaps és az igazgatói dícséret után is még a megéltek hatása alatt állt középen, immár felszabadult mosollyal arcán.

Hálás szívvel köszönöm Ildikó - lányaink tanárnője - a sokak közt engem is megríkató csodát, amit a gyermekeinkkel alkottál!

Számomra az egyik legélőbb jelenet, Szent Margit megkérése. s az ő válasza:

Boldog Új Esztendőnk első napján

 Szertartásos reggeli körül ültünk - éjfél előtt pár perccel került ki a sütőből a teknőben dagasztott saját zsemle -, s mindenkit jóllakottnak látván éppen szentbeszédet intéztem Hozzájuk, mikor édesapjuk megszólalt:
- "Nézzétek, esik a hó!"

Ez lett a végszó.

Alig ocsúdtunk föl, már kint voltak, összességében két zsák ruhát magukra kapkodva.

Míg apjuk befűtött a tanya összes kályhájába és a kazánba, addig elkészült az újévi lencseleves, s a szilveszteri gyümölcsös-erdei gombás szarvaspörkölt maradéka mellé a friss sztrapacska is.

Ekkor vágtunk neki évköszöntő családi sétánknak, a gyönyörű hóesésben.

Egy tizenkétágú hópihe Panna kabátján. Ő volt leginkább elvarázsolva, hogy végre meg is tapasztalta, amit már annyiszor hallott, hogy minden hópihe szabélyos, s egyedi. Csalódott is lett többször, mikor nem értem oda egy-egy nagyobbacska, szabályos kristály fotózására, mielőtt az elolvadt volna.

Hazafelé a patak mentén engem már csak a pókhálókon fennakadt szabályos hókristályok kötöttek le, ez volt a legszebb, amit leltem.

 Megkóstolták, s finomnak találták a szájukba hulló pelyheket.