Két kisebb csemeténk unokafivérezett Andris öcsémnél, míg a két nagyobbal elvonultunk az Operába, Diótörőt nézni.
Mindannyiunk legnagyobb örömére.
Egyik nagy kedvencünk, a Böngésző könyvek mintájára íme egy kép, melyet Fefe készített, s Matyi, Panna és én rajta vagyunk valahol, kicsiben. Annyit segítek, hogy egy kupacban, ha egyikünk épp csak picit látszik is.
Fefe is mesélte a gyerekeknek, hogy hetedikes korától, gimis éveinek végéig ugyanide, a királyi páholy mellé volt hangversenybérlete, amit minden évben nagyanyjától kapott születésnapjára.
Felsős koromban nekünk is évekig volt bérletünk az Operába, a harmadik emeleten, bal oldalt ültünk.
Tisztán emlékszem mi volt a kedvenc elfoglaltságom ezen alkalmakkor. Így mikor Matyi a második felvonás közepén hátrafordult, s megjegyezte, eddig 24 hópehely-tündér van a színpadon, megnyugodtam, örökítettem rá valamit... Bár nem minden előadás bővelkedik tömegjelenetekben, egy ilyen Épületben mindig van mit számolgatni.
A kölköket is lenyűgözte a látvány, szünetekben együtt csodáltuk a részletek gazdagságát.
Felidéződött bennem az is, hogy egyszer - a hogyanra már nem emlékszem - statiszta lehettem egy Operaház fantomja forgatáson, s mennyire élveztük a rejtett kis szobácskák bebarangolását az emeleteken. Persze hivatalosan csak a földszinti tömeg voltunk...
Legmegrázóbb élményem a Házzal kapcsolatban akkor is a Carmina Burana fellépéshez kapcsolódik. A nagyszínpadon dalolhattunk, igaz nem főhelyen, mert ott Az állt, ami miatt az egész hóbelebanc történt. Szégyen és gyalázat, s női jellegzetesség, de elképzelésem sincs még a márkáról sem, nemhogy a modell pontos megnevezéséről, de egy új autómodell bemutatása volt az apropó, hogy az Akadémiai Kórussal ott énekelhettünk. Szünetben elcsatangoltunk hátrafelé páran, s egy nagy szobába jutottunk. Hatalmas volt a belmagassága! Tágas volt minden, mégis gyanús. Sokáig bizonygathattam a társaimnak, hogy liftben állunk. Döbbenetes volt!
Bár előadás közben képrögzíteni nem szabadott, íme egy kis segítség, honnan nézte az előadást szűk családunk:
December 30-a lévén azt se bántuk, hogy egyik programról a másikra szaladunk, de ki nem hagyhattuk, mert utolsó előtti megtekintési lehetőségünk nyílt az Emberek aranyban című kiállítás megtekintésére.Gyalog is csak öt perc sétára voltunk, így a három órás balettelőadás után nekiálltunk egy szkíta aranykincsekből összeállított tárlat végignézéséhez. Az első percekben meg is ijedtem, nem lesz túl hatékony módja, hogy a kölkök érdeklődését felkeltsük, mert egyik tárlótól a másikig siettek cikázva...
De segítségünkre sietett a véletlen, egy hosszú ősz hajú, nagyon élvezetesen mesélő úr személyében, aki egy csoportot vezetett. Matyi és Panna amint megjelent a közelben kicsit hallgatózni, megfogta, s maga mellett tartotta őket: "Ők a legfontosabbak, a gyerekek!"- magyarázta az idősekből álló hallgatóságnak. Matyival mutatta be a hátastárs fogalmát, aminek alkalmazása miatt verhetetlen harcosok voltak a szkíták. Csodaszép tárgyakat láttunk! E kiállítás látogatását kötelezővé kéne tenni mindenkinek!A fotókért köszönet Hugicámnak, aki velünk tartott.
