Csongor indította útjára ezt a családi hagyományt is.
- Anya, neked mi tetszett legjobban a mai napban?
Ő a levezetője minden esetben ennek az esti szertartásnak. Legtöbbször a besötétített szobában, mikor mindannyian ágyba kerültek, s elcsöndesedtek, akkor kérdezi meg.
Nekem szegezi a kérdést, s nem enged kibúvót, az első válaszoló én kell legyek.
A lányok szívesen folytatják rögtön, saját kedves élményeik elmesélésével, a két fiú szeret a végére maradni. A kört Csongor zárja, ehhez is ragaszkodik. De így is illik egy moderátortól...
Ma esti nap-összefoglalónkba mindannyian beleszőttük azt a kedves jelenetet is, ami fáradt, ingerült kis családunkat oldotta vacsora előtt.
Hosszú volt a nap mindannyiunk számára, Matyi színjátszó és könyvtáros szakkörön is volt délután, a leckéjét hazahozta, s a másnapi klarinétórájára is gyakorolni kellett, Pannával is ismételgettük a római-arab számok átírását a csellózás előtt. Mindketten sírvafakadtak a hangszerüket fogva, hogy nem megy, nem sikerül, fáradt vagyok, negyed hatra értünk haza, épp csak ettünk, máris lecke, s utána már csak fürdés-alvás...
Anyjuk is kíméletlen, hajtja őket, tessék gyakorolni, most ez a feladat, majd utána kaptok habfürdős nagykádvizet pancsolni, relaxálni, addig bírjátok ki... tessék elpakolni a hangszert előtte!!!
A hangszertokból, amibe a negyedes gordonkáját helyezte Panna, hirtelen előmászott egy nagytestű, szőrös pók. Nem szokásuk, de jól megijedtek a meglepetéstől, a gyors mozgástól.
-Vigyázz, csellópók! - kiáltotta Matyi.
Erre mind kacagásban törtünk ki. Először értetlenül tekintett körbe rajtunk, mi ebben a röhögséges, annyira ösztönösen keverte zavarában a két szót egybe.
Rögvest elő is jöttek belőlük a cincértábori élmények, ahol egyik kis társuk váltig álította, a csellőpók védett állat, mert kevés van belőle.
Nálunk ugyan nem egy ritka jószág... igaz, sose bántjuk.
