A Szarvasi Arborétum mesepályázatával kezdődött. Azaz dehogy, Csongor fejből mesélési igényei indították útjára.
Megíródott, nem értékelték - csak egy félmondattal a zsűri feje súgta meg, hogy nem volt érdektelen, csak kilógott a sorból.
A barátok és a gyerekek szerették, annyira, hogy volt, aki jobbító szándékkal azt javasolta, legyen párbeszédes inkább, kisebbekhez szóló. Megszületett hosszú vajúdással mindkét változat, s közben három évig dédelgettük a gondolatot, mi lenne, ha az év rovara lehetne a mi kedvencünk, a szentjánosbogár.
S jött a felismerés, 2015 a Fény Nemzetközi Éve lesz az UNESCO szerint, most vagy soha tehát, dobjuk be a témát újra!
A Magyar Rovartani Társaság örült a megkeresésnek, a szeptemberi előadásnak, s decemberre megszületett az internetes szavazás eredménye a mi mécsbogarunk legyűrte a vándorpoloskát és a zöld lombszöcskét, zöld a lámpa a program számára is!
Készültünk cikkekkel, előadásokkal, az Oktatóközpontunkkal, s az én egyik feladatom a könyv életrehívása volt. Fefe azt mondta, ha elkészítem az illusztrációkat, ő megkeresi rá a támogatót. S mindketten álltuk a sarat, s életre hívtuk a mi Fényhozónkat, kicsit úgy, mint a gyermekeinket is...
Ő szervezte meg hozzá a nyomtatáshoz szükséges pénzmagot, s annak a nyomdába jutását, én pedig gondolataimmal formáltam, minden részletét kidolgoztam, álmodoztam róla, s életben tartottam a folyamatot. Utólag belegondolva egyetlen magányos szülésemnek érzem, a nyomdával is egyedül tárgyaltam, a szállításnál sem volt jelen, annyi más tennivaló volt a rendezvény kapcsán, hogy igencsak be kellett osztanunk ki hol teljesít éppen.
A nyomdai árajánlatokat megkérve Ganter Klári barátném javaslata volt a befutó. Jelezte, hogy korrekt, olcsó, gyors nyomdának tűnt neki saját könyve kiadása kapcsán, de a kérdést nem csupán a számadatok döntötték el. Az árajánlat alján díszlő aláírás volt az, ami meggyorsította a folymatot, amitől enélkül a momentum nélkül leginkább tartottam volna. Bató Sanyi egykori technikatanárom lett a könyv gondozója a fizikai testet öltés folyamán, ami nagy örömöme szolgált.
A hazaszállíttatáskor átélhettük, milyen az, amikor az ember feltétlen bizalommal hiszi, hogy feladatait egyszerűen megoldja a körülötte hömpölygő élet. Mikor meglett a szállíthatóság napja és órája, s letettem a telefont, Fefét éppen hívta egy újabb lelkes fotós páros, mikor jöhetnek mécsbogár rajzást fotózni. Bár személyesen még nem is ismertük őket megkérdeztettem lényegretörően, ha éppen azna, s akkortájt jönnek szekesfővárosunkból, csatlakozhatnék -e hozzájuk Alcsútra jövet? S lehetne -e, hogy a könyveim is velünk utazzanak?
A raktárból kipakolás során a kerek köbméternyi könyv kupacolása során jót derültünk a Kudich-Zsirmon párossal milyen jó, hogy a terepjárójukkal jöttek, előrelátón hiszen ők már szállították saját könyvüket a nyomdából, gyanakodtak...
Hálás vagyok nekik nyitottságukért, kedvességükért, segítségükért!
A kész könyv egy-egy példánya a lurkóknál.
A Mécsbogár fesztivál napján a könyvbemutató lett a záró előadás, s a megjelentek java vett a könyvből. A szentjánosbogár sétákra is ki-kivittünk néhány példányt amiből vitt néhány család, de a legnagyobb vásárlónk Szőke Lajos lett, aki egyik Szolnok környéki ismerősével bő száz könyvet vitt. Igazi elismerés ez számomra, köszönöm Lajos a bátorítást, támogatást!
Mókás dolog az internet világa is, facebookon Tolcsvay Béla is megosztotta a könyvajánlót a gyerekek képeivel egyetemben. Ez is nagy elismerés, mert saját koncertjein, s néhány szívbéli témáján kívül nem szerepeltet mást az oldalán.
